KNYKK

Képtalálat a következőre: „knykk”

C-MED

NEOSOFT

MÖSZ

mosz.jpg

UIPM


KÜLFÖLDI SZÖVETSÉGEK

- Bulgarian
- Czech Republic
- Denmark
- United Kingdom
- Germany
- Hungary
- Italy
- Japan
- Ireland

- Poland
- Portugal
- Suisse
- Slovakia
- Sweden
- Turkey
- Ukraine
- United States

LINKEK

 



Ön a(z) 2920883. látogatónk.



Rómában újra bizonyíthat


Egyetlen volánosként Demeter Bence állt rajthoz a Rió de Janeiróban rendezett Világkupán, a második VK-fordulóban. A kimondottan biztató, 9. helyen zárta a dél-amerikai seregszemlét, amit az ötkarikás játékok öttusás helyszínein bonyolítottak, az erőpróba amolyan próbaverseny volt a nyári játékokat megelőzően, néhány hónappal.

- Az idei első Világkupán, Kairóban a 23. helyen zártam, nagyon elmaradtam a várakozástól. Bíztam abban, hogy Brazíliában lényegesen jobb produkciót nyújtok, ami sikerült is. A célom az volt, hogy az első tízbe kerüljek, ami összejött. Az olimpiai helyszíneken, egy helyen bonyolítottak mindent, háromszáz méteres sugarú körön belül. A modern pentatlon létesítményei félkész állapotban vannak, lesz még munkájuk az olimpiai szervezőknek. Lovaspálya nagyon kis lelátóval rendelkezik, az uszoda semmilyennel, amúgy a körülmények megfelelőek. Kiváló lovakat hoztak a versenyre, a lovaspálya kimondottan nehéz volt. A selejtezőben nem álltam olyan jó helyen, ugyanis a záró szám előtt közepesen teljesítettem, ezért futnom kellett. Így utólag, kisebb erőfeszítéssel is simán bejutottam volna a fináléba, ugyanis a másik két csoport jóval gyengébb volt, mint a miénk. A döntőben az úszás során kicsivel többet vártam magamtól, maradt bennem pár másodperc.

Aztán a vívás kifejezetten jól ment, Bence remekül kezdett, sorozatban adta a tusokat, 8 győzelemmel és 3 vereséggel indított. Végül 19-16-tal zárta a páston zajló csatákat, majd következett a bónusz vívás, ahol hatot nyert zsinórban.

- Nagyon jól ment a ráadás, a hat siker hat pontot ért, ugyanúgy, mint a hagyományos vívás során. A lovaglásommal különösen elégedett voltam, előzőleg egy orosz versenyző gyengén teljesített ezzel a négylábúval, neki volt kitörése, valamint 4 verőhibája. Én egy hibával megoldottam, szintidőn belül. Az 5. helyen vártam kombit, minden jel arra mutatott, megfogott a selejtező, két nappal korábban túl sokat kiadtam magamból, nem voltam elég friss a futásban. A lövészetem közepesen sikerült, de így is az első tízbe kerültem. Végül is ezért utaztam, örültem ennek a helyezésnek.

Demeter legközelebb Rómában, Málits Istvánnal képviseli a klubot, a következő, itáliai Világkupán. A rióihoz hasonlóan, az első tízben szeretne zárni. A nyári, ötkarikás szereplésre hajtó sportolónk az olimpiai ranglista 12. helyén található, ami a pillanatnyi állás szerint kvótás pozíciót jelent. Ez azonban nem jelent semmit, ugyanis Kasza Róbert a tavaly nyári, Bathban rendezett Eb-n elért 5. helyével indulási jogot szerzett, Marosi Ádám pedig mindkét idei VK-n remekelt, vezeti az ötkarikás ranglistát. De messze még a vége, a legfontosabb, hogy Demeter Bence minden nemzetközi viadalon ott legyen az élmezőnyben.

Horog László


demeter_bence1.jpg


Az első válogatóverseny
Ahogy a korábbi esztendők során, a Budapest Bajnokság ezúttal is minden korosztályt felölelt, az ifitől a felnőttig. Az ifjúsági A és junior korú versenyzőknek válogató volt a nyári, korosztályos világversenyekre, az Európa-bajnokságra, világbajnokságra, továbbá válogatott a római VK-viadalra is, amennyiben nem utazik teljes csapat az itáliai erőpróbára.

A Volán Fehérvárt 14 fiú és 6 lány képviselte a fővárosban, versenyzőink hagyományos jól teljesítettek. Csütörtökön a férfiak lovaglását rendezték, pénteken a fiúk vívását és a lányok lovaglását bonyolították, szombaton a lányok vívását, úszását és kombiját, valamint a fiúk úszását és kombinált versenyszámát rendezték.

- A lovaglás mindegyik versenynőnknek jól ment, mindössze Veszprémi Fruzsina hibázott többet a vártnál, a fiúknál döntően hibátlanul tudták le a nem túl nehéz pályát versenyzőink, utóbbiaknál a vívás is kimondottan jól sikerült – közölte Demeter József, kiemelt edző, a Volán Fehérvár vívómestere. - Málits István nyert 35 győzelemmel, Harangozó Bence és Demeter Gergely pedig a harmadik helyen zárt 33 diadallal, mindhárman megtették a magukét. Az utánpótlás korúak közül Farkas Martin 28, Bernát Bálint 26 győzelmet jegyzett, mindketten a mezőny első feléhez tartoztak. A lányoknál Veszprémi Fruzsina jól kezdett, a mezőny kétharmadáig ott volt az élmezőnyben, sajnos a végére elfáradt, végül plusz egyes mutatóval a középmezőnyben fejezte be ezt a számot. Molnár Erika teljesítménye kiemelkedő, aki nagyon magabiztos volt a páston, továbbá Slett Kinga is kimondottan jól szerepelt ebben a tusában.

Az úszás során a volánosok közül a fiúknál Demeter Gergely szelte leggyorsabban a habokat, hosszas vállsérülése után minden jel arra mutat, utolérte magát, kiváló, 2 perces eredménnyel jelezte, ismét az élmezőnyhöz tartozik. Frőhlich Tamás és Harangozó Bence is jól teljesített a medencében, az utánpótlás korúak közül örvendetes volt Salga Gergő és Farkas Martin magabiztos teljesítménye és egyéni csúcsa, ezzel felzárkóztak az élmezőnyhöz. Sajnálatos módon Bernáth Bálint megbetegedett, belázasodott, a szombati versenynapon nem tudott rajthoz állni, továbbá Burcsik Barnabás is influenzás tünetekkel küzdött, ő sem tudott versenyezni. A lányok úszása közepesen sikerült, senki nem tudta megjavítani egyéni rekordját.

- A záró, kombinált számban Málits István indult a volánosok közül a legjobb pozícióból, a második helyről kezdte a futást, Demeter Gergely a 4. Harangozó Bence pedig az 5. helyről indult a záró erőpróbának. Végül Strobl Krisztián győzött, Málits pedig a 2. helyen ért célba, Harangozó Bence két helyet javítva a 3. lett, Demeter Geri pedig megtartotta 4. helyét. Az ifi A fiú korosztályban Saklga Gergő a 2. helyről startolt, itt is zárt, ezzel nagy lépést tett előre a válogatottba kerülését vívott csatában. A felnőtteknél a Málits, Harangozó, Fröhlich összeállítású, volános trió nyerte a csapatversenyt. A fiúkkal elégedett vagyok, a lányok a középmezőnyben végeztek, nem sikerült érmes helyezést elérniük. Kicsit tőlük többen vártam – tette hozzá Demeter József.

A következő viadal - az ifi B-korosztály számára válogató verseny - Fehérváron, a Börgöndi úti öttusa telepen kerül megrendezésre, majd az utánpótlás bajnokság is a Volán Fehérvár szervezésében kerül lebonyolításra az U23 alatti korosztályban. Ez szintén válogató lesz a juniorok, illetve az ifi A korosztály számára.

Horog László



salga_1.jpg


Csapatban győzedelmeskedtek
A Magyar Öttusa Szövetség által rendezett Budapest bajnokságon, egyben Hegedűs István Emlékversenyen jól szerepeltek versenyzőink, a férfi egyéni versenyben ketten is dobogóra állhattak. Ezek után nem is meglepő, hogy csapatban a Volán Fehérvár magabiztosan szerezte meg az első helyet.

A felnőtt nőknél az esélyes, újpesti Zs. Tóth Zsuzsa nyert 1365 ponttal, mögötte a KSI sportolója, Boros Alexandra következett (1329), a csepeli Simon Sarolta (1320) pedig a dobogó 3. fokára léphetett. Klubunk versenyzői közül Veszprémi Fruzsina érte a legjobb helyezést, 1258 ponttal 8. lett, Slett Kinga (1190) a 11., míg Molnár Erika (1172) a 13. helyen fejezte be a küzdelmeket.

A férfiaknál egyéniben Strobl Krisztián nyert 1507 ponttal, hatalmas csatát vívott az aranyéremért klubunk versenyzőjével, a mindössze négy ponttal lemaradó Eb-ezüstérmessel, Málits Istvánnal, a 1503 egységet szorgoskodott össze. Harangozó Bence lett a bronzérmes (1482), Demeter Gergely (1481) a 4., Fröhlich Tamás (1457) a 8., Farkas Martin (1427) a 12., Tóth István pedig a 20. helyen zárta a küzdelmeket, 1215 pontot termelve.

A felnőtteknél csapatban a Volán Fehérvár Málits István, Harangozó Bence, Fröhlich Tamás összetételben, 4442 ponttal győzött, megelőzve AÖSE (4328) Strobl Krisztián, Telek Máté, Zics Viktor összetételű trióját, a dobogó 3. fokára a KSI (4327) hármasa, Bereczki Richárd, Regős Gergely és Bruckmann Gergő léphetett.

Az ifi A korosztályú lányoknál a Trion SC versenyzője, Barta Luca győzött nagy fölénnyel (1058), a legjobb volános Veszprémi Korinna lett (870), aki a 12. helyen zárta a viadalt, Szloboda Gréta (820) a 15., Budahegyi Anna (738) pedig a 19. helyen fejezte be a küzdelmeket.

Csapatban a KSI végzett az élen 2808 ponttal, a Volán Fehérvár 5. lett (2428), Veszprémi Korinna, Szloboda Gréta, Budahegyi Anna összetételben.

Az ifi A fiúknál a BHSE sportolója, Szép Balázs győzött 1144 ponttal, mindössze három egységgel előzte meg a Volán tehetségét, Salga Gergőt (1141), aki végig ott volt a nyomában. A többieknek nem sikerült az élmezőnyben végezniük, Vizy Antal (996), a 16., Tamás József (981) a 17., Szarka Vince (904) a 21., Okuma Levente (854) a 23., az úszást és a kombit betegség miatt kihagyó Bernáth Bálint 220 ponttal végül a 24. helyen zárta az erőpróbát.

Csapatban a KSI első csapata győzött 3296 ponttal, a Volán Fehérvár első együttese 5. lett (2342) Salga Gergő, Tamás József, Bernáth Bálint összeállításban, a Volán második gárdája a 6. helyen zárta a Budapest Bajnokságot (2070), Vizy Antal, Szarka Vince, Katona Bálint hármassal.

Szerző: Horog László


budapestbajnoksag_f.cs..jpg


Demeter Bence kilencedik Rióban
Gond nélkül jutott a döntőbe, ahol sikerült megvalósítani elsődleges tervét, a tíz közé kerülést a Volán Fehérvár olimpiai kvótára hajtó kiválóságának, Demeter Bencének a nyári, ötkarikás játékok helyszínén rendezett Világkupa-viadalon, Rio de Janeiróban.




Szakosztályunkat ezúttal Bence egyedül képviselte, a már olimpiai indulási joggal rendelkező Kovács Sarolta kihagyta az erőpróbát.

A riói Világkupa – mely egyben tesztverseny is az augusztusi olimpiára- a férfi öttusázók selejtezője során a mieink közül, a négy indulóból hárman jutottak a döntőbe. Az A-csoportban Kasza Róbert, aki már rendelkezik olimpiai kvótával, stabil eredménnyel bizonyított ezen a versenyen is (20/13 vívás, 2.04.06 úszás, a kombináltban első hely). Marosi Ádám 17/17 vívás eredménnyel, 2.01.93 úszásidővel a kombinált számban másodikként indulhatott , Demeter Bence 19/14 mutatóval, 2.04.48 úszáseredménnyel a kombináltban a 12. helyről rajtolt, végül 1146 pontot gyűjtött, izgalommentes versenyzéssel. Mindketten magabiztos, stabil teljesítménnyel jutottak a döntőbe. Tibolya Péter biztos vívással kezdett (20/13), az úszás eredménye pedig 2.07.66 lett. A kombinált szám alatt sajnos a pisztolya nem működött megfelelően, aminek eredményeképpen értékes pontokat és időt vesztett, így nem indulhat a férfiak döntőjében.

A döntőben Kasza Róbert, Demeter Bence, Marosi Ádám trióért szoríthattunk, mindegyikük évek óta tagja a világ élvonalának. A finálé első részében még Kasza Róbert állt a legjobban, aki harmadik lett vívásban és úszásban is a mezőny első harmadában végzett. Előbbi tusában 21 győzelmet aratott és 230 pontot gyűjtött, míg utóbbi számban a 11. helyen végzett. (2,01:71, 335 pont) A másik két magyar résztvevő közül Marosi Ádám tizennyolc győztes asszóval a 11. helyen végzett ebben a számban (209 pont), míg Demeter Bence Marosinál is jobb volt. 19 győzelmet aratott, ezzel a 10. helyen végzett, ezáltal 220 ponttal gazdagodott. Az olimpiai, lebonyolítási rendszerhez illeszkedve, a körvívást egy nappal korábban rendezték, mint a többi számot

Úszásban Marosi Ádám 2,01:10-es időeredménnyel nyolcadik lett és teljesítményéért 337 pontot kapott, míg Demeter Bence 23. lett ebben a számban (2,04:59, 327 pont). A lovaglás az olimpiai bronzérmes Marosi Ádámnak sikerült a legjobban a három magyar fiú közül. Hibátlanul teljesítette a pályát és a maximális 300 pont került a neve mellé. Demeter Bence 5. lett a lovaspályán (293 pont), Kasza Róbertnek viszont kimondottan rosszul sikerült ez a tusa. Végül csupán 31. lett ebben a számban (251 pont).

A záró tusa végén nagy magyar siker született, ugyanis Marosi Ádám végül harmadikként ért célba. Ehhez az kellett, hogy a jól sikerüljön számára a kombinált szám. A 11,23:66-os idő végül a 10. helyet jelentette ebben a tusában. Marosi Ádám 1463 pontot kapott a nap során és felállhatott a riói dobogó legalsó fokára. Demeter Bence is rendkívül kiegyensúlyozott teljesítmény nyújtott. Az elutazás elmondta, célja a legjobb tíz közé kerülés, amit meg is valósított, végül a kilencedik helyen zárt, 1441 ponttal. Kasza Róbert az erős kezdés után a mezőny második felében végzett Rióban, ami a számok nyelvén a 24. helyet és 1404 megszerzett pontot jelentett számára. Demeter legnagyobb riválisa az ötkarikás indulási jogért vívott harcban Marosi, aki vezeti a világranglistát.

A szezon második Világkupáját a koreai Jun Woontgtae (1472 pont) nyerte, míg a dobogó második fokára az egyiptomi Omar El Geziry (1471 pont) állhatott fel.

A következő, világranglista – illetve a hivatalos elnevezés szerint olimpiai ranglista – pontokat adó, Világkupa-viadalt március 30-tól rendezik az örök városban, Rómában.

Horog László


roi_vk.jpg


Ezúttal Rióban bizonyíthat
Az idei év második Világkupa-versenyén szerepel Demeter Bence, aki egyedül képviseli Székesfehérvárt a brazil nagyvárosban. Másfél hete, Kairóban a 23. helyen zárt, elmaradva a várakozástól. Egyiptomban a selejtezőt csütörtökön, a döntőt szombaton rendezték, ezúttal péntek-vasárnap a menetrend.


- Szeretnék javítani, s ezúttal az első tízben végezni. Rióban harmadszor indulok VK-viadalon, utoljára 2012-ben álltam ott rajthoz, egyik alkalommal sem sikerült az élmezőnyben végeznem. Kairóban nem ment, vívás gyengén sikerült, 11 győzelem és 20 vereség jött össze, tehát jócskán elmaradtam a várakozástól. Az úszást 2:04-es idővel zártam, aki elfogadható, a lovaglásom hibátlan lett, de ez nem mérvadó, ugyanis nagyon könnyű volt a lovaspálya, szinte mindenki maximális pontszámmal zárt. A kombi közepesen sikerült, a futás jól ment, ám a lövészet a vártnál kicsit gyengébben, összesen hetet hibáztam. Rióban minden számban javulást várok, rajtam kívül ott lesz a teljes hazai élmezőny a fiúknál, Marosi, Kasza és Tibolya is indul – mondta az elutazás előtt Demeter Bence.
A Volán Fehérvár versenyzője a közelmúltban, Kairóban különösebb gond nélkül került a döntőbe, jól lőtt, így az utolsó körben nem is kellett erősen futnia. Afrikában több, mint 100 férfi pentatlonista nevezett, ezúttal vélhetően még komolyabb lesz a mezőny, tekintettel a közelgő, nyári olimpiára.
- Szerintem 100-110 férfi indul, a 36-os döntőnek azért lesz különös jelentősége, mert világranglista pontokat ad. Jelenleg a 17-18. helyen vagyok, ami elvileg olimpiai részvételt érne, de ez változhat, ugyanis több verseny van még hátra. Kaszának a tavaly nyári Eb-n szerzett 5. hellyel van ötkarikás kvótája, Marosi pedig vezeti a világranglistát, illetve hivatalosan olimpiai ranglistát. Messze még a vége. A lényeg, minél jobban kell szerepelnem a következő Világkupa-viadalokon.
Horog László

beni2.jpg


Kairóban a középmezőnyben
A 2016-os esztendő első Világkupa-viadalán annak rendje és módja szerint bejutott a selejtezőből a döntőbe a Volán Fehérvár világ és Európa-bajnoka, a riói kvótára hajtó Demeter Bence. A döntőben közepesen teljesített, végül a 23. helyen végzett, honfitársát, Tibolya Péter megelőzve, utóbbi a 27. helyen fejezte be az erőpróbát. Legjobb magyarként a végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó londoni bronzérmes, Marosi Ádám zárt, aki a dobogó második fokára léphetett.



Az egyiptomi viadal selejtezőjében a papírformának megfelelően Marosi Ádám, Demeter Bence és Tibolya Péter is magabiztosan jutott a döntőbe. Marosi vívásban huszonhárom győzelmet aratott, ami a második helyre volt elég, úszásban 2:02.07-es időeredménnyel negyedik lett, a kombinált számban pedig 549 pontot gyűjtött (19. hely), így végül magabiztosan, 1133 ponttal nyerte a C- csoport versenyét. Demeter Bence a B-csoportban versenyzett, aki vívásban 11. lett 17 győzelemmel, az úszást a nyolcadik helyen zárta (2:04.62), a kombinált számban pedig a negyedik helyen ért célba. Ez összesítésben a csoport 6. helyére volt elég, ami szintén továbbjutást ért. Az A-csoportban Tibolya Péter sem hibázott. A vívást 21 győzelemmel az ötödik helyen zárta, úszásban 23. lett (2:09.29), a kombinált számban pedig 7. Teljesítménye a csoport hatodik helyére volt elég.

Ugyanebben a csoportban versenyzett a junior korú Bereczki Richárd is, akinek ezúttal sajnos nem sikerült döntőbe jutnia. Vívásban 14 győzelemmel 25. helyen végzett, majd úszásban 2:05.89 idővel 13. lett. A kombinált számban 545 pontot szerzett, ami összesítésben a 25. helyet jelentette számára, így nem került a legjobbak közé.

A döntőben Marosi Ádám minden számban a legjobbját hozta, és csupán a hazaiak világklasszis versenyzője, Amro El Geziry tudta megelőzni. Marosi minden tusában jól teljesített: vívásban a 8., úszásban pedig a 9. helyet szerezte meg. A magyar pentatlonista a lovaglópályán hibátlanul irányította négylábú társát, és a kombinált számban szerzett 3. helye végül ezüstérmet ért. A másik két magyar kissé elmaradt a várakozásoktól: Demeter Bence a 23., Tibolya Péter pedig a 27. helyen zárta a kairói versenyt.

A szövetségi kapitány, Pálvölgyi Miklós érthetően nem volt maradéktalanul elégedett a verseny után. „Marosi Ádám szereplése rendkívül nagy örömmel tölt el, nagyjából ezt vártuk tőle. Jól úszott, hibátlanul lovagolt és a kombiban szerzett harmadik helye különösen figyelemre méltó. Ez a második hely egy fontos állomása az idei szezonnak, egy jó indulás a kvótaszerzés útján. Demeter Bence közepes teljesítmény hozott minden számban, javulnia kell a következő versenyekre. Tibolya Péter a vívás után még a 10. helyen állt, és a lovaglópályán is jól szerepelt. Kombináltban azonban volt egy rossz sorozata, ami miatt alaposan hátracsúszott. De nincs megállás, megyünk tovább, készülünk a riói futamra.”

Világkupa-verseny, Kairó

A férfiak versenyének végeredménye:

1. Amro El Geziry (EGY) 1478 pont

2. Marosi Ádám (HUN) 1470 pont

3. Valentin Belaud (FRA) 1470 pont

23. Demeter Bence (HUN) 1402 pont

27. Tibolya Péter (HUN) 1392 pont

A következő Világkupa-futamot március 8-tól 13-ig rendezik a nyári olimpia helyszínén, Rio de Janeiróban.


Horog László


beni.jpg


Héraklész Téli Kupa 2. forduló
Ezúttal nem szereztek érmet




Közel száz öttusázó versengett Budapesten és Székesfehérváron a Héraklész Téli Kupa 2. fordulójában. A férfiaknál 20 felnőtt és 25 ifi-A korcsoportos modern pentatlonista állt rajthoz, a hölgyek mezőnyében valamivel kevesebb, 16 felnőtt és 24 ifi versenyző ugrott medencébe, lépett vívópástra és rótta a lövészettel kombinált futóköröket.

A már riói, olimpiai kvótával rendelkező Kovács Sarolta a kombinált számot kihagyta. Egyesületünk versenyzői bár nem léptek dobogóra, jól szerepeltek az erőpróbán.

Eredmények.

Férfiak: 1. Horváth Norbert (Trion), 4. Farkas Martin (Volán Fehérvár), 5. Harangozó Bence (Volán Fehérvár), 6. Fröhlich Tamás (Volán Fehérvár), 14. Málits István (Volán), 18. Tóth István (Volán Fehérvár)

Ifi A: 1. Szép Balázs (BHSE), 4. Bernáth Bálint (Volán Fehérvár), 7. Salga Gergő (Volán Fehérvár), 10. Burcsik Barnabás (Volán Fehérvár), 16. Katona Bálint (Volán Fehérvár), 19. Vizy Antal (Volán Fehérvár), 21. Szarka Vince (Volán Fehérvár), 23. Okuma Levente (Volán Fehérvár)

Nők.

Felnőtt: 1. Józan Beáta (BHSE), 9. Molnár Erika (Volán Fehérvár), 11. Veszprémi Fruzsina (Volán Fehérvár), 14. Kovács Sarolta (Volán Fehérvár), 16. Slett Kinga (Volán Fehérvár)

Ifi A.: 1. Barta Luca (Trion), 5. Veszprémi Korinna (Volán Fehérvár)

Horog László




Bathban versenyeztek
Angliában edzőtáborozott és rajthoz állt az angol nyílt, U19-es öttusa-bajnokságon az Alba Volán öttusa szakosztálynak három fiatalja. Bernáth és Burcsik dobogóra lépett.

image_d660194be7945c5574b8bca186425aedd134fcf0de18224412da0cc047c76452_V.jpg

A volános tehetségek körül Bernáth Bálint, Burcsik Barnabás és Salga Gergő szerepelt a különleges termálvízéről ismert, dél-angliai fürdővárosban, amely már a római időkben is rendkívül fontos település volt. Az utóbbi évtizedekben itt alakították ki a brit modern pentatlon központját, a szigetországiak ősszel Fehérváron gyakoroltak, ezúttal három fehérvári fiatalt láttak vendégül, akik elindultak a 19 éven aluliak bajnokságán.

Az erőpróba a házigazdák számára válogató volt a nyári, ifi A korosztályú Eb-re és vb-re, a szintén rajthoz álló német és magyar versenyzőknek pedig erőfelmérő. Ebben a korosztályban, a 19 éven aluliaknál lovaglás még nincs, a többi számban mutathatták meg erejüket a sportolók.

Győzött az angol Myles Pillage 1172 ponttal, Bernáth Bálint lett a második, 1161-ot gyűjtve, Burcsik Barnabás bronzérmes 1154 ponttal, Salga Gergő pedig a 13. helyen zárt, 996-tal.

A nemzeti edzőként dolgozó korábbi egyéni Európa-bajnok, Demeter József elmondta, Bernáth és Burcsik kiemelkedően szerepelt, Salga korábban hosszasan betegeskedett, ezért maradt el némileg várakozástól. Előbbi két versenyző viszont remekelt, Bernáthnak a végső győzelemre is volt esélye, ám az utolsó lövészetét elrontotta. Burcsik is végig kiegyensúlyozott volt, a záró, kombinált számban pedig klasszis teljesítményt nyújtott, a mögötte következőt több mint fél perccel megverte.

- A mieinknek ez amolyan felkészülési, formába hozó verseny volt - előzőleg rövid edzőtáborozással -, a márciusi, Budapest bajnokság előtt, ami a korosztályos Európa-bajnokságra, valamint a világbajnokságra is kvalifikál majd. Bernáth és Burcsik kiválót nyújtott Angliában, előbbi végig egyenletes teljesítménnyel jelentkezett, minden számban hozta magát. Az aranyérmet a záró lövészet során bukta el, de így sem lehet rá panasz. Burcsik úszásban idény eleji formát mutatott, vívásban jó teljesítményt nyújtott, a kombi során pedig elképesztőt produkált, rendkívüli fölénnyel nyerte a számot, ezzel feljött a harmadik helyre összetettben. Salga sokat kihagyott megfázásos betegsége miatt, így a felkészülése nem lehetett tökéletes. Ezért ezúttal vele szemben a tisztes helytállás volt a cél, aminek meg is felelt. Minden számban lényegesen jobb teljesítményre képes, amit a tavaszi viadalokon biztosan bizonyít is – értékelt Demeter József.

Horog László


Remek hangulatban Katalóniában
Két hetet edzőtáborozott Barcelona mellett, Saint Cugatban a magyar öttusaválogatott. Ez amolyan állandó program január végén és február elején, a felnőtt kerettagok két évtizede ott gyakorolnak, a hazainál lényegesen jobb időjárási körülmények közepette. Ezen időszakban 8-10 fokkal melegebb van Katalóniában, mint nálunk.

DSC_0244_1.JPG

A Volán Fehérvárt ezúttal hat versenyző képviselte a tengerparthoz közeli településen, Kovács Sarolta, Demeter Bence, Málits István, Harangozó Bence, Fröhlich Tamás és Farkas Martin, edzünk közül pedig Korponai István és Vitéz László tartott a küldöttséggel. Demeteg Gergely vállsérülése miatt nem volt az utazó keretben.

- Remek hangulatban tréningeztünk, megfelelő körülmények között, immár negyedszer voltam Saint Cugatban. A lovaglás kivételével mindent gyakoroltunk, rajtunk kívül több nemzet sportolói készültek, németek, angolok, brazilok, csehek, venezuelaiak, egyiptomiak, kazahok is ott tréningeztek, mindenki egyénileg dolgozott, mindössze a vívások voltak közösek. Fontos, hogy a vívás során más országok sportolóival is találkozunk, új ingerek érnek bennünket, más stílussal találkozunk a páston. A két hét során jutott idő pihenésre is, városnézésre, valamint versenyzőtársaimmal eljutottunk a Barcelona-Atletico Madrid bajnokira, még éppen sikerült jegyet vennünk, tele volt a stadion. Voltam már korábban is a Bernabeuban, mindig hatalmas élmény -
mondta Demeter Bence, a Volán Fehérvár világ- és Európa-bajnoka.

Számára következő erőpróba a február végi, kairói viadal, az idei esztendő első, VK-versenye. Demeter idén egyszer állt rajthoz társaival, a Peridot Fedettpályás Bajnokságon, ahol 3. lett, Marosi Ádám nyert, Bence második legjobb magyarként zárt. Kovács Sarolta 6. lett ugyanitt, minden honfitársát maga mögé utasította. Kairóban a volánosok közül Demeter Bence indul egyedül. Az Afrikában töltött napok során édesapja, a nemzeti edzőként tevékenykedő Demeter József felügyeli majd a munkáját.

Horog László


Elégedettek a szezonkezdéssel
Jól kezdték az idényt a Volán Fehérvár már riói kvótával rendelkező, illetve kvótára hajtó sportolói. A Peridot Fedettpályás öttusaversenyen Demeter Bence bronzérmes lett, a már riói, indulási joggal rendelkező Kovács Sarolta legjobb magyar, női versenyzőként pedig a 6. helyen ért célba.

saci_1_.jpg

Az idei versenyszezon első, hazai viadalán rekord létszámban viaskodtak a modern pentatlonisták. A hölgyeknél 17, a férfiaknál 21 nemzet képviselői tették tiszteletüket Budapesten.

– Nagyon örültem az eredménynek, bár a verseny nem indult túl jól számomra. Bár az időm nem volt rossz, de jobbat szerettem volna úszni, végül 1341 pontot szereztem a medencében. Amúgy nem is ezzel volt igazán problémám, hanem a vívással. Az első fele nem sikerült, aztán a tusa második részében már javítani tudtam. A lovaglásban egy verőhibám volt, a kombinált szám pedig kimondottan jól sikerült. A budapesti viadal amolyan felmérőként szolgált, hogy hol is tartok a felkészülésben. Külön-külön értékeltük a számokat, bíztató, hogy a kombiban a lövészet és a futás is jól ment, a nyolcadik legjobb voltam. Jó így kezdeni az évet, összességében elégedett vagyok.

Saci az olimpiáig taktikázhat, hogy mely versenyeken indul, nem nyomasztja az eredménykényszer. A 2011-ben vb-ezüstöt szerző öttusázó az idei első világkupa-viadalt, a kairói seregszemlét kihagyja, csak a márciusi, riói Világkupán áll újra rajthoz.

– Szinte minden gondolatomat Rió szövi át. Minden reggel Rióra kelek, hiszen az ágyam felett eddig kifüggesztett, 2012-es, londoni, olimpiai plakátot szeptemberben felváltotta új olimpiai logó. Nem mintha nem lennék elszánt és szükségem lenne a figyelmeztetésre, de minden reggel úgy indulok edzésre, hogy tudom, még egy nap következik, amelyen többet tehetek azért, hogy minél jobban szerepeljek majd Brazíliában – mondta Kovács Sarolta.

Demeter Bence a tavalyi Eb-n, Bathban remekelt, rendkívül jól állt a lovaglás előtt, bár nem rajta múlt, mégsem sikerült kiharcolni a riói szereplés jogát. A Volán Fehérvár kiválósága Budapesten is megbízhatóan teljesített, egyértelműsítette, ott akar lenni a nyáron Brazíliában.

- Nagyon örülök ennek a helyezésnek, sikerült túltenni magam a tavalyi év sikertelenségén –
közölte Demeter Bence. – A fedettpályás viadalon minden számban kiegyensúlyozottan versenyeztem. A vívás végére kicsit elfáradtam, az utolsó pár asszó már nem úgy ment, ahogy szerettem volna és a lovaglásban az első ugrás csúnyára sikeredett. A lövészetben sem volt gond, két-három hibával azonban lehetett volna kevesebb.

Horog László



Az Év legjobb sportolóit köszöntötték a Városházán
sdfsd.jpg



Utolsó útjára kísérték a mesteredzőt
Több százan kísérték utolsó útjára, a Hosszú-Szedres temetőben a 65 évesen elhunyt, öttusa mesteredzőt, Kulcsár Antalt. A kiváló szakember december 24-én, súlyos betegségben hunyt el. Tóni – ahogy a szakmában mindenki ismerte - évtizedeken át dolgozott az Alba Volán öttusa szakosztályának szakmai vezetőjeként.

art_kulcsar_antal_temetese17.JPG

- Megköszönöm az ő életét Istennek. Tóni élete azért volt rendben és azért volt a helyén, mert egy nem akármilyen isteni álmot valósított meg; hogy legyen családja, legyenek tanítványai, és legyen nagyon sok ember, akit szerethet, és akik őt szeretik. Hiszem, hogy nem csak Isten álmai váltak valóra, hanem az övéi is – mondta beszéde elején Tóth Tamás esperes, aki a fehérvári öttusa legsikeresebb mesterét búcsúztatta.

Kulcsár Antal előbb úszott, majd két- és háromtusázott, mielőtt életre szóló barátságot kötött a modern pentatlonnal. 1977-től kezdte edzői pályafutását az Alba Volánnál, 1983-tól 1997-ig vezetőedzője, aztán szakmai igazgatója volt az egyesületnek. Dolgozott a női válogatott szövetségi kapitányaként, a kis klubnak számító Alba Volánból nemzetközi szinten is meghatározó szakosztályt épített. Olimpiai bajnokot, világ és Európa-bajnokokat nevelt a koronázó városban.

- Emlékszem, komoly világverseny megrendezése volt a feladatunk - mondta búcsúbeszédében Fenyves Péter Mór polgármestere, Székesfehérvár korábbi alpolgármestere.- A városi uszodának akkor kellett volna felépülnie, de az építkezés csúszása már-már lehetetlenné tette a verseny megrendezését. De ő kitartott, rendíthetetlen arccal, acélos határozottsággal kijelentette: a versenyt megrendezzük. Hihetetlen erőt, kettőzött akaratot kölcsönzött nekem is. Az elvégzett munkában hitt és a teljes odaadást fogadta csak el edzőtársaitól, versenyzőitől. Soha nem adta fel, a legnehezebb pillanatokban sem.

Szöul egyéni olimpiai bajnoka, a Barcelonában csapatban is ötkarikás győztes, Martinek János, a szövetség főtitkára is méltatta a szakvezetőt.

- Elment egy kemény harcos, egy konok ember, akiből sugárzott az erő és az aktivitás. Egykoron ígértet tett, Székesfehérvárról világ- és Európa-bajnokok kerülnek majd ki. Bátran kijelenthetjük, hogy sikerült túlszárnyalnia saját elvárásait is. Emlékét az öttusa társadalom örökre megőrzi.

Horog László


Fedettpályás
Az időszaknak megfelelő a forma

demeter_bence.jpg

A Volán Fehérvár öttusa szakosztálya 11 versenyzővel szerepelt a hétvégi, Peridot Fedettpályás viadalon. A legjobb eredményt a bronzérmes Demeter Bence és a 6. helyezett Kovács Sarolta érte el.


Rajtuk kivül rajthoz állt Harangozó Bence, Málits István, Fröhlich Tamás, Burcsik Barnabás, Bernáth Bálint, Farkas Martin, Loi tamás, a hölgyeknél pedig Veszprémi Fruzsina és Slett Kinga. A viadal válogató volt a szezon első, kairói Világkupa-viadalra, ifjúsági versenyzőink számára pedig tapasztalatszerzési lehetőség

- Két legjobb versenyzőnk, Bence és Saci megtette a magáét. Bence kiemelkedően szerepelt, minden számban jól teljesített. Pedig nála is idény eleji volt a forma, úszásban, lovaglásban is hibázott, mindkét helyen hagyott pontokat. A kombinált számban, a futásán van még javítani valója, de összességében nyitásnak ez kimondottan jó volt. A szakmai stáb tagjaival úgy ítéltük meg, hogy jó úton halad a felkészülése. A budapesti viadal már adott Világkupa-pontokat, az itteni eredmények számítanak a világranglistán. Négy VK-verseny következik viszonylag gyors egymásutánban, ezek lesznek a fő erőpróbák az olimpia előtt. Aki az első seregszemléken jól szerepel – akár volános, akár más klubnak a tagja -, elképzelhető, hogy nem indul mindegyiken, hogy az utolsó, kecskeméti versenyre jobban rákészülhessen – mondta Demeter József, nemzeti edző.

Kovács Sarolta teljesítménye kapcsán elmondta, a 6. hely kifejezetten jónak számít, ez a pozíció a felkészülési időszaknak megfelelő. Saci jól szerepelt.

- Vívásban, a döntőben lehetett volna stabilabb, pár tus benne maradt, kicsivel került a pluszos tartományba. Ami viszont örvendetes, hogy a kombinált számban magabiztos volt, jól mozgott a futópályán. Itt kell a legtöbbet fejlődnie, minden jel arra mutat, hogy sikerült az előrelépés. Ezen az úton kell tovább haladnia. Demeter Gergely elhúzódó vállsárülése miatt nem tudta vállalni a viadalt, Barcelonába, a válogatott edzőtáborába sem utazik. Remélem, rövidesen megoldódik ez a probléma, az első, hazai versenyre, a márciusi, Budapest Bajnokságra már teljes erőbedobással készülhet. Miután a hétvégi verseny az első Világkupára, Kairóra válogatott, Geri érthetően nem jutott ki az egyiptomi seregszemlére.

A többi volános közül Veszprémi Fruzsi és Slett Kinga úszása elfogadható volt, vívásban kellett volna jobban teljesíteniük, végül nem jutottak döntőbe. Slett gyengébben kombizott, Fruzsina pedig gyengébben vívott, nem léptek tovább csoportjukból. Titkon reméltük, hogy sikerül nekik, úgy gondolom, már érettek arra, hogy egy ilyen viadalon fináléba kerüljenek, de nem éltük meg tragédiaként, hogy nem sikerült. A fiúk közül Fröhlich szerepelt a legjobban, az úszása kiegyensúlyozott volt, a vívása is biztatónak tűnt, a selejtező után tovább javult a döntőben. A 19. helye megfelelő, persze, van hova fejlődnie, főleg vívásban. Lovaglásban volt egy kitörése, sok pontot veszített, ha ez nem következik be, a mezőny első felében végezhetett volna, a 10. hely környékén. Harangozó elfogadhatóan úszott, a vívása a fináléban nem sikerült, ez befolyásolta a szereplését Túl sok pontot hagyott a páston, később nem tudott visszakapaszkodni. A lovaspályán is veszített pontokat, valamint a kombija sem volt extra. Málits remekelt a selejtezőben, a vívást megnyerte egy olasz versenyzővel, az élről rajtolt a kombi selejtezőjében, könnyedén lett finalista. Sajnos ezt a produkciót két nap múlva nem tudta megismételni. Burcsik, Bernáth, Farkas és Loi nem került döntőbe, Farkas Martintól vártuk, elsősorban az egy héttel korábban, Fehérváron megrendezett Heraklész verseny nyomán, amelyet megnyert. Ezután bíztunk abban, hogy a fővárosban is hasonlóan teljesít, ám ezúttal nem jött össze. A selejtezőben Bernáth Bálint állt legjobban az úszás és vívás után, úgy nézett ki, be tud jutni a döntőbe. De a kombinált számot nem a terveknek megfelelően sikerült, így kicsúszott a fináléból. A Bernáth-hoz hasonlóan, szintén ifista Burcsik és Loi kapcsán a tapasztalatszerzés volt a cél –
tette hozzá Demeter József.

A volános, felnőtt válogatott kerettagok kéthetes, edzőtáborozáson vesznek részt Barcelonában. A lovaglás kivételében minden számot gyakorolnak, az időjárás jelentések szerint Katalóniában jóval melegebb van, mint itthon, nap közben 16-18 fok. A Volánt Demeter Bence, Harangozó Bence, Málits István, Fröhlich Tamás, Farkas Martin, valamint Kovács Sarolta képviseli. A versenyzők február közepén térnek haza.



Demeter Bence bronzérmes


demeter_bence1.jpg

Ahogy a hölgyeknél, a férfiaknál is két csoportban zajlottak a selejtezős küzdelmek az idénynyitó, budapesti, Peridot Fedettpályás viadalon. Mindkét mezőnyben jól szerepeltek a mieink, összesen tizenegy férfi versenyzőnk került a döntőbe. Az első akadályt gond nélkül vette a Volán Fehérvár négy versenyzője, Demeter Bence, Málits István, Harangozó Bence és Fröhlich Tamás, rajtuk kívül Kasza Róbert, Marosi Ádám Bereczki Richárd, Horváth Norbert, Szép Balázs és Tibolya Péter és Strobl Krisztián szerzett jogot a fináléban való részvételre.

Az A-csoport mezőnyében Marosi Ádám kiegyensúlyozott kombizással negyedik lett (1161), kilencedikként Málits István(1159) futott célba, őket követte közvetlenül Demeter Bence, Bereczki Richárd és Tibolya Péter (1157), majd 16. helyen érkezett a Mális társaságában tavaly, a Bathban rendezett Eb-n a férfi váltóverseny során ezüstérmet szerző Harangozó Bence. Az összesítésben végül a Volán fiataljának, Fröhlich Tamásnak (1125) és a Budapesti Honvéd tehetségének, Szép Balázsnak (1124) is sikerült kivívnia a döntős szereplés lehetőségét.

A B-csoport versenyét Kasza Róbert meggyőző szerepléssel nyerte (1191), Strobl Krisztián (1140) a 7. helyen ért célba, Horváth Norbert pedig a 15. pozícióban jutott a fináléba.

A 11 magyar döntős közül végül csak 10-en kezdték meg a küzdelmeket, ugyanis a csoportját előzőleg megnyerő, a tavaly nyári Eb-n ötkarikás kvótát szerző Kasza Róbert nem volt ott a rajtnál. Az erőpróbát megelőző napokban megfázással küzdött, nehezen kapott levegőt, légútjai elzáródtak. A selejtezőt ugyan bravúrosan teljesítette, azonban rosszabbodott az állapota, ezért logikus volt, hogy a döntőn már nem indul. A viadalt a londoni olimpia bronzérmese, Marosi Ádám nyerte, a Volán Fehérvár kiválósága, Demeter Bence pedig a harmadik helyen zárt, közéjük ékelődött a bolgár Dimitar Krastanov. Nem sokkal maradt le mögöttük Tibolya Péter, aki negyedikként ért célba, továbbá befért még az első tízbe Bereczki Richárd is, aki végül nyolcadikként fejezte be a küzdelmeket.

A páston Tibolya Péter volt a legmagabiztosabb, 24 győzelemmel és 10 vereséggel, de nagyszerűen szerepelt a második tusában Demeter Bence (22/12) és Marosi Ádám (21/13) is. Előzőleg, a napot indító úszásban a várakozásoknak megfelelően teljesítettek, majd a vívást követő lovaglásban néhány pontot ugyan a pályán hagytak, de ezzel együtt is előkelő helyről várták a záró kombit. Marosi állt az élen, majd őt követte, kis különbséggel Demeter és Tibolya. A kombinált számban Marosi a harmadik legjobb időt érte el, ezzel megőrizte első helyét az összetettben. Demeter a 7., Tibolya pedig a 11. részeredménnyel tudta le a kombinált számot, ezzel előbbi a harmadik, utóbbi pedig a negyedik helyen fejezte be a budapesti seregszemlét.

Eredmények:

1. Marosi Ádám 1497
2. Dimitar Krastanov (bolgár) 1494
3. Demeter Bence 1485





Kovács Saci hatodik Budapesten

Az idénynyitó, budapesti viadalon, a Peridot Fedettpályás versenyen a nők között Kovács Sarolta is megtette a magáét, kiegyensúlyozott versenyzéssel, legjobb magyarként a 6. helyen zárta az erőpróbát.


saci_peridot.jpg

A seregszemle a nők selejtezőjével kezdődött, a 62 hölgy versenyzőt számláló mezőnyből
öt honfitársunk jutott a fináléba, Földházi Zsófia, Kovács Sarolta, Boross Alexandra, Zs.Tóth Anna és Barta Luca. Az A-csoportban Földházi Zsófia végzett az élen 1074 ponttal, másodikként pedig Boross Alexandra (1065) érkezett. Ebben a csoportban szerepelt Barta Luca, aki (1014) szintén megszerezte a döntős szereplés jogát. A B-csoportban higgadt tusázással Kovács Saroltanegyedikként, 1041 ponttal, míg Zs. Tóth Anna1033-as záró pontszámmal hetedik helyen kvalifikálta magát a döntőbe. Elsőként a török Ilke Ozyuksel (1048), másodikként a német Annika Schleu (1046), harmadikként pedig a fehérorosz Tatsiana Yelizarova (1042) ért célba.

A fináléban a Volán Fehérvár olimpiai kvótával rendelkező kiválósága, Kovács Sarolta szerepelt a legjobban.

Az idénynyitó 36 fős női döntőjében érdekelt öt, hazai modern pentatlonista közül a válogatott két erőssége, a 2013-ban, Drzonkówban egyéni Európa-bajnok Földházi Zsófia és a 2011-ben világbajnoki ezüstérmes, már riói kvótás Kovács Sarolta szerepelt a legjobban. Mindketten az úszásban voltak a legjobbak – a harmadik, illetve a második legjobb időt érték el -, vívásban és lovaglásban pedig a középmezőnyben zártak. A futásból és lövészetből álló kombinált szám előtt Földházi az ötödik, Kovács pedig a hetedik helyen állt, ám előbbi elővigyázatosságból visszalépett. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány tájékoztatása szerint korábbi lábsérülése kiújult, emiatt nem fejezte be a viadalt. Kovács a nyolcadik legjobb eredményt produkálta a kombinált számban, ami összesítésben hatodik helyet ért a számára. A fináléban szereplő többi fiatal – Boros Alexandra, Zs. Tóth Anna és Barta Luca – számára a tapasztalatszerzést szolgálta az erőpróba.

Eredmények:

1. Kate French (brit) 1360 pont

2. Ieva Serapinaite (litván) 1358

3. Joanna Muir (brit) 1353

…6. Kovács Sarolta 1341


Horog László


Héraklész Felmérő és U15 Tesztverseny
Burcsik és Farkas győzelme Fehérváron

Heraklesz_fi___177.JPG

A Volán Fehérvár öttusa szakosztálya a szövetséggel közösen rendezte a hazai utánpótlás versenyzők számára a Heraklész felmérő versenyt, amelyen klubunk versenyzői jól szerepeltek, Burcsik Barnabás az ifi fiúknál, Farkas Martin a felnőtteknél nyert, az ifjúsági korú lányoknál pedig Veszprémi Fruzsina a harmadik helyen végzett. A volános felnőttek is rajthoz álltak néhány számban, amolyan gyakorló jelleggel.

Eredmények.
Ifi A lányok:
12. Szloboda Gréta
13 Veszprémi Korina
20. Koleszár Zsófia
22.Kovács Eszter
23. Rácz Nóra
25. Czizmazia Rita
28. Budahegyi Krisztina
29. Namesanszki Anna

Felnőtt nők:
3. Veszprémi Fruzsina
9. Molnár Erika
11. Slett Kinga
12. Hada Noémi
13. Kovács Sarolta

Ifi A fiúk:
1. Burcsik Barnabás
2. Salga Gergő
4. Bernáth Bálint
13. Tamás József
20. Vizy Antal
22. Katona Bálint
23. Héninger Ádám
24. Szarka Vince
29. Horváth Barnabás
30. Bárány Páter
31. Rácz Marcell
33. Siklósi Márk
34. Páldi Gábor

Felnőtt férfiak:
1. Farkas Martin
5. Fröhlich Tamás
6. Harangozó Bence
13. Demeter Bence
14. Málits István
16. Loi Tamás

Horog László


Rengeteget tanultak tőle
Súlyos betegségben, december 24-én hunyt el a legeredményesebb fehérvári öttusaedző, Kulcsár Antal. Az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna nevelőedzője 65 évet élt.

IMG_0368.JPG

Kiváló szakember volt és jó pedagógus, aki nagyon tudott hatni a környezetében élőkre. Makacs volt, amit a fejébe vett, azt véghez is vitte. Az általa kijelölt útról nem lehetett letéríteni. 1977-ben kezdte az edzősködést, húsz évvel később lett a volánosok szakmai igazgatója, a vezetőedzői posztot pedig Komlódy Zsoltra bízta.

- Nagyon kötődtem Tónihoz – mondja Komlódy, aki nevelőedzőjéhez hasonlóan mesteredzői titulussal rendelkezik. - A halála előtt pár nappal meglátogattuk otthonában, három kollégámmal. Úgy volt, mindössze tíz percet beszélgetünk, végól háromnegyed óra lett belőle. Huszonöt évet töltöttem mellette, ahogy nagyon sokan, én is nála kezdtem az öttusázást, majd az edzősködést. Tóni már edzősködött, de polgári szakmáját is űzte, szobafestő-mázlónak tanult, festőtanonc volt a Fejér Megyei Építőipari Vállalatnál, apám volt a főnöke, a művezető. Tóni kérdezte apámat, van-e fia, akit érdekel a sport, mert ha igen, elkezdhetne öttusázni. Így kerültem a Volánba 1977-ben és ott is ragadtam. Antonovics Tamás a kisebbekkel foglalkozott, Kulcsár pedig az idősebbek edzőseit vezette. Korán abbahagytam, lovaglásnál megsérültem, megütöttem a vesémet, ezért 17 évesen már elbúcsúztam. Autószerelőnek tanultam, 18 évesen jártam a várost, hogy munkát keressek, összefutottam Tónival, aki mondta, ne menjek szerelőműhelybe, hanem kezdjek el edzősködni. „Meg fogod oldani, belejössz, a szükséges papírokat meg közben megszerzed majd.” - mondta, én meg hittem neki. Így kerültem mellé edzőként. Amit tudok az öttusáról, minden tőle tanultam – közli Komlódy Zsolt.

Kulcsár olyan csapat épített a Volánnál, aminek csodára jártak belföldön, majd külföldön is. Az évek során egyre több külföldi versenyző gondolta úgy, hogy itt készül fel a világversenyekre.

- Az első években, a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején olyan öttusázók kerültek ide a fővárosból, akik már nem értek el jelentős eredményeket, a komoly tehetségek, mint például Maracskó Tibor, pedig Budapestre távoztak. Aztán ez a trend megfordult, hozzánk akartak igazolni más egyesületekből. A szakosztályunk ereje az összetartó erőnkben rejlett, Kulcsár mindig azt mondta, olyan csapatot formál, amely legyőzhetetlen. Az első, nemzetközi eredmény Demeter Józsi egyéni, Európa-bajnoki aranyérme volt Nyugat-Berlinben, aztán gyakorlatilag folyamatosan jöttek a sikerek. Beindult az utánpótlás nevelés, alig akadt nemzetközi verseny, amelyen nem értünk el eredményeket. Tóni kitalálta, hogy az igazán tehetséges gyerekek szüleihez, elmegyünk és meggyőzzük őket, bízzák ránk a csemetéiket. Így jutottunk el Vörös Zsuzsáékhoz, Horváth Viktorékhoz, amikor ifi Eb-re készültek. A vezetőedző felnőtt világbajnoki címről, olimpiai aranyról beszélt, a versenyzők és én sem nagyon hittem, hogy bekövetkezhet, annyira távol voltunk mindentől. Mégis megtörtént. A mester tudta a szakmát, sokat olvasott, mindig képezte magát. Az öttusa járt a fejében. Építkezett, az edzőkollégák segédkeztünk nála, éppen a cserepeket pakoltuk fel a tetőre, amikor hozzám fordult. „Te, Komisz, kitaláltam valamit, amivel még jobbak lehetünk.”

Komlódy elmondta, mindig előrukkolt valami újítással. Az ő ötlete nyomán aludtak élversenyzőink a fontos erőpróbák előtt oxigénsátorban, alkalmaztak masszőrt, pszichológust. Profi szakosztályt és ugyanilyen körülményeket akart. Rájött, hogy ha a fehérváriak csak egymással vívunk, belterjessé válnak, rutinból igyekeznek megoldani az asszókat, megszervezte, hogy rendszeresen utazzanak a fővárosba, megmérkőzzenek a riválisokkal.

- Tóninak már fiatalon is Konok volt a beceneve, nem véletlenül. Makacs volt, alighanem ezért vitte olyan sokra az edzői pályán. Amiben hitt, amellett mindvégig kitartott, ha elindult egy úton, arról nem lehetett letéríteni. Mi is mentünk vele mindig. Amikor 2008 őszén nyugdíjba vonult, nem sokáig bírta öttusa nélkül, Móron alapított szakosztályt. Augusztusban még közösen tartottunk edzést, nem sokkal később értesültem a betegségéről. Végig tartottuk a kapcsolatot, amikor meglátogattuk, bármennyire is fáradt volt, mindig volt ereje beszélgetni az öttusáról. Más téma nem lehetett közöttünk. Amikor legutóbb nála jártunk, elbúcsúztunk és kezet fogtunk, az utolsó mondata ez volt. „Örülök srácok, hogy még mindig nagy kaland ez az öttusa.”

Horog László


[8/93]
  

 

 

Bejelentkezés
LOGIN   
JELSZÓ      
     Regisztráció
     Elfelejtette jelszavát?

GALÉRIA

gal__ria.jpg

Versenyerdmények

Felnőtt OB

MK 3. forduló: kéttusa
                      háromtusa

Világ Kupa 4. forduló

U19 OB - Mizsér Jenő emlékverseny

ESEMÉNYNAPTÁR
NYÁRI TÁBOR

t__bor.jpg

SPORT KELLÉKEK

 
     LÖVÉSZET:

•  Feinwerkbau
  Walther


     VÍVÁS:
 

 Vivas.lap
  PBT
  Allstar
  Uhlmann
  Használt cuccok

 
     ÚSZÁS:
 

  Uszas.lap
  Arena
  Speedo
  Turbo
  ProAthlon
  Swim-Shop

 
     LOVAGLÁS:
 

  Lovas.lap
  Tattini
  Lovas Világ Kft.
  Nagy Lovas Kft
  Paint Horse Webáruház

 
     FUTÁS:
 
  Futas.lap
•  Adidas áruház
•  Nike
  Fila
  Saucony
  Polar
  Futócipő kavalkád

 


Letöltés

Jogi nyilatkozat

Impresszum

Copyright by ALBA VOLÁN SC ÖTTUSA