Évértékelő a bizakodás jegyében az öttusázóknál
Székesfehérvár - Megtartotta évzáró együttlétét az Alba Volán SC öttusa-szakosztálya. A szakosztály nagy, így sok sportoló gyűlt össze, hogy megbeszélje a mögöttük hagyott évet.
Ott voltak az egyesület, a szakosztály vezetői, Csáder Dezső, Erős István, Korponai István, Demeter József, a város képviseletében Östör Annamária, Horváth Miklós Csaba, a szövetség nevében pedig Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány mondott értékelőt.
Véget ért egy év. Volt jobb, lesz jobb. Milyennek értékeli ezt Erőss István?
- Ismételten sikeres évet mondhatunk a magunkénak. Bár voltak támadások ellenünk, de a munkára koncentrálva jó eredményeket értünk el. Büszkék lehetünk Gyenesei Leilára, Kovács Saroltára, Demeter Bencére, Demeter Gergelyre, de hosszasan lehetne még sorolni a listát. A városnak, a szakosztálynak sok szépen csillogó érmet hoztak versenyzőink.
- De büszkék lehetnek a szakosztály nagy létszámára is...
- Elsősorban az utánpótlás nevelését tartjuk fontosnak. Hogy belőlük ki lesz sztár, az elvégzett munkán és a szerencsén múlik. Az edzői kar minden igényt kielégítő tevékenységet végez, óvodák, iskolák majd 400 gyerekével.
- Lesz jövő?
- Természetesen! Vezetők, edzők, versenyzők azért dolgozunk, hogy a szakosztály ne szűnjön meg. És nem is fog megszűnni!
- Meghatározza már a munkát a 2012-es olimpia?
- Igen, idén vagy jövőre szeretnénk 2 férfi (Demeter Bence és a frissen visszaigazolt Németh Róbert) és 2 női versenyzőt (Gyenesei, Kovács) látni Londonban. Természetesen az olimpia meghatározza a következő éveket, de megnyugtatok mindenkit: utána is lesz öttusa a megyeszékhelyen! Hisszük, az adótörvények elfogadása után a lehetőségeink is javulnak
|