KNYKK

Képtalálat a következőre: „knykk”

C-MED

NEOSOFT

MÖSZ

mosz.jpg

UIPM


KÜLFÖLDI SZÖVETSÉGEK

- Bulgarian
- Czech Republic
- Denmark
- United Kingdom
- Germany
- Hungary
- Italy
- Japan
- Ireland

- Poland
- Portugal
- Suisse
- Slovakia
- Sweden
- Turkey
- Ukraine
- United States

LINKEK

 



Ön a(z) 2929790. látogatónk.



Szabó Lajost választották meg elnöknek

Szabó Lajos üzletembert választották pénteken a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) elnökévé; megbízatása 2012 végéig szól.

A MÖSZ idén egyszer már - mégpedig február 11-én - tartott tisztújító közgyűlést, de az akkor a szövetség élére került Egyed Géza személyes okokra hivatkozva október 21-én lemondott. Idő előtti távozását már az augusztusi világbajnokság után kilátásba helyezte, ennek nyomán - az alapszabály adta lehetőséggel élve - október elején a hazai öttusaklubok több mint egyharmada kezdeményezte a tisztújítást, melynek időpontjáról 21-én döntött az elnökség.



Az elnöki posztra négy személyre érkezett korábban jelölés, közülük Gyenesei István, az előző elnökség egyik alelnöke mindjárt jelezte, hogy nem akar elnök lenni, míg az üzletember Heim Péter - akinek nagybátyja Benedek Gábor, a sportág olimpiai és világbajnoka - november 11-én lépett vissza a jelöltségtől, belső hatalmi harcra hivatkozva.

A pénteki szavazásra így két jelölt maradt: Simóka Bea világbajnok öttusázó, eddigi általános alelnök, sportszakállamtitkár és Szabó Lajos, a bemutatkozó levele alapján évi hatmilliárd forintos forgalmat bonyolító - többek között sportcélú beruházások tervezésével foglalkozó - építőipari cég, a Kalotherm Zrt. elnök-vezérigazgatója. A voksolás előtt Simóka Bea visszalépett Szabó Lajos javára, akit aztán a jelenlévő tagok egy ellenszavazattal, három érvénytelen vokssal és 24 támogatással megválasztottak elnöknek.

Az általános alelnöki posztra előzetesen három jelölés futott be, Simóka mellett Gyenesei és a versenybíró Molnár Gábor volt jelölt, Gyenesei azonban már korábban jelezte, hogy visszalép, Molnár pedig a közvetlenül a voksolás előtt. Simókát így 26 igen, egy nem és egy érvénytelen szavazattal ismét megválasztották általános alelnöknek.

Alelnök lett még később Szemerey Lóránd üzletember, Molnár Gábor versenybíró, valamint Hanzély Ákos, a sportág korábbi vb- és Eb-aranyérmese.

Az elnökségbe került melléjük Hajdu László, Korponai István, Csáder Dezső, Kállai Ákos, Deák Ferenc, Kurucz Csaba és Schumacher Ákos.

Szabó Lajos az ülés végén nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy egy ilyen komoly hagyományokkal rendelkező sportágban bizalmat kapott.

„Nagyjából tudom, mit várnak egy sportági elnöktől: egyrészt azt, hogy kapcsolatrendszerét felhasználva a korábbinál nagyobb anyagi biztonságot teremtsen, másrészt azt, hogy olyan erős vezetést alakítson ki, amely képes a részérdekek integrálására."

MTI

2009.11.20.





 

 

Bejelentkezés
LOGIN   
JELSZÓ      
     Regisztráció
     Elfelejtette jelszavát?

GALÉRIA

gal__ria.jpg

Versenyerdmények

Felnőtt OB

MK 3. forduló: kéttusa
                      háromtusa

Világ Kupa 4. forduló

U19 OB - Mizsér Jenő emlékverseny

ESEMÉNYNAPTÁR
NYÁRI TÁBOR

t__bor.jpg

SPORT KELLÉKEK

 
     LÖVÉSZET:

•  Feinwerkbau
  Walther


     VÍVÁS:
 

 Vivas.lap
  PBT
  Allstar
  Uhlmann
  Használt cuccok

 
     ÚSZÁS:
 

  Uszas.lap
  Arena
  Speedo
  Turbo
  ProAthlon
  Swim-Shop

 
     LOVAGLÁS:
 

  Lovas.lap
  Tattini
  Lovas Világ Kft.
  Nagy Lovas Kft
  Paint Horse Webáruház

 
     FUTÁS:
 
  Futas.lap
•  Adidas áruház
•  Nike
  Fila
  Saucony
  Polar
  Futócipő kavalkád

 


Letöltés

Jogi nyilatkozat

Impresszum

Copyright by ALBA VOLÁN SC ÖTTUSA