Marosi Ádám Pestszentlőrincért Díjat kapott. Öttusázó világbajnokunk csütörtök este vette át az elismerést. „Tizenegy évvel ezelőtt néhai nagyapám – aki ezermester volt – is részesülhetett ebben a díjban, így számomra sokat jelent” – mondta Marosi, aki most kezdte el a felkészülést a versenyekre.
„Nagyon intenzív lovas alapozáson vagyok túl, az első világkupa-viadal, amelyiken elindulok, jövő márciusban, Mexikóvárosban lesz. Persze ez nem azt jelenti, hogy addig nem versenyzek, hiszen például egy hét múlva Párizsba megyek, ahol részt veszek a francia nyílt bajnokságon” – fogalmazott világbajnokunk, akinek az év végén sem lesz sok pihenője, csupán karácsonykor és szilveszterkor engedhet meg magának némi lazítást.
NemzetiSport.hu
|
2009.11.06.
|
|