Klaus Schormann megnyugtató választ kapott a magyar szövetség vezetőitől a jövő évi kiemelkedő versenyek lebonyolításának feltételeit illetően
Megnyugtató információkhoz jutott a jövő évi kiemelkedő magyarországi öttusaversenyek lebonyolításának feltételeit illetően a sportág nemzetközi szövetségének elnöke, aki szerint sikeresnek bizonyult a lövészet és a futás összevonása.
Klaus Schormann többek között erről beszélt az MTI-nek adott nyilatkozatában, amikor a Budapesti Olimpiai Központ területén felállított lősátorban szerdán bemutatót tartottak számára a kombinált versenyszám lövő részének látványosabbá, a nézők számára az eddiginél követhetőbbé tételére összeállt új magyar rendszer működéséről.
"A pénzügyi válság miatt éreztem fontosnak, hogy első kézből értesüljek az előkészületekről. Arra voltam kíváncsi, hogy biztosítottak-e a feltételei a Világkupa-forduló, az Európa-bajnokság és a junior világbajnokság színvonalas lebonyolításának, és e tekintetben megnyugtató válaszokat kaptam a magyar szövetség vezetőitől. Számunkra fontos, hogy Magyarországon magas színvonalú versenyeket rendezzenek, az itteni viadalok, mindig minőséget képviseltek, és ennek a jövőben is így kell lennie" - fogalmazott a német sportvezető.
Schormann beszélt a reformokról, újításokról is, vagyis arról, hogy tavalyi döntés alapján idén már egy számba szervezve rendezték meg a futást és a lövészetet, valamint arról, hogy a jövő évi tesztelések után 2011-től be kívánják vezetni a lézerpisztolyos lövészetet. Előbbiről úgy vélekedett, hogy a kezdeti kritikák ellenére összességében nagy sikere volt a változtatásnak, még a Nemzetközi Olimpiai Bizottság október eleji koppenhágai kongresszusán is többen gratuláltak ahhoz, hogy a sportág igyekszik alkalmazkodni az új igényekhez. Hozzátette, hogy otthon, Németországban a ZDF televízió sikeresnek ítélte az együttműködést a lipcsei Európa-bajnokságon, és máris jelezte: vevő további hasonló versenyek közvetítésére.
"Tudom, hogy Magyarországon eredetileg nem támogatták a kombinált szám bevezetését, de éppen az itteni Világkupán igen nagy sikere volt az új formának" - tette hozzá, leszögezve egyúttal, hogy ez a változtatás kulcsfontosságú a továbblépés tekintetében.
A lézeres lövészettel összefüggésben azt emelte ki, hogy elterjesztésével a bázis növekedhet, ennek a technológiának az alkalmazása ugyanis sokkal biztonságosabb a jelenleginél, ennél fogva több fiatalt be lehet vonni a sportágba, már csak azért is, mert amint arra utalt: "valamit csinálunk egy pisztollyal, ami jogilag nem is pisztoly". Pontosan emiatt - tette hozzá - nagyon nyitottak az újításra olyan országokban, ahol szigorúak a fegyverhasználattal kapcsolatos törvények. "A lézeres lövészettel egyébként a külső tényezőket is ki lehet zárni, vége a szélre és az esőre vonatkozó megjegyzéseknek."
A magyar fejlesztéssel - amely lehetővé teszi, hogy egy nagy kijelzőn a nézők is követhessék, hány lövésből sikerült az egyes versenyzőknek ötször a célba találniuk, és ezt milyen gyorsan tették - elégedett volt, de konkrét értékelésbe nem bocsátkozott.
"Németországban mindig a magyarok programjában bíztunk, a berlini világbajnokságon és a lipcsei Európa-bajnokságon is ezt használtuk. Én azonban nem mondhatom, hogy ez a legjobb. Óvatosnak kell lennem. Mindenesetre lehetőséget kell biztosítani az érintettek számára, hogy megszerezzék a licencet, s aztán mindenki eladhatja magát."
A távolabbi jövőt illetően az UIPM-elnök úgy vélekedett: jelzésnek veszik, hogy a jövő évi ifjúsági olimpián a program része a vegyes váltó.
"A NOB óvatos volt abban a tekintetben, hogy új versenyszámokat leginkább csak régebbiek rovására vett fel a londoni programba. Számunkra viszont prioritás, hogy a vegyes váltóért küzdjünk a Rio de Janeiró-i olimpiát megcélozva. Brazíliában erős a sportág támogatottsága, a dél-amerikai ország több nagy versenynek volt házigazdája a mi támogatásunkkal, stabil az ottani szövetség, jó versenyzőik vannak, vélhetően támogatni fogják elképzelésünket. Azzal együtt, hogy Európa továbbra is nagyon fontos szerepet tölt be, igyekszünk Ázsia felé minél jobban nyitni. Szükségünk van pénzre, politikai támogatásra. Kína egyre erősebb, sok versenyt rendez, hasznos, ha egy ilyen befolyásos hatalom mögöttünk áll. Jövőre, a csengtui világbajnokságon lesz női, férfi és vegyes váltó is, hogy hangsúlyozzuk ezt a versenyformát. A NOB érzékeli, hogy szövetségünk nem ellene cselekszik, hanem egyszerűen cselekszik. A sportnak szórakoztatnia kell, és mi ezt igyekszünk megtenni az újításokkal. Meg vagyok győződve róla, hogy a jó úton járunk."
|