„Abba akartam hagyni, miután a lábam olyan állapotban volt, mint az arsenalos Eduardo da Silváé [1]. Neki egy védő, nekem egy ló okozta a durva sérülést. Pontosan ott kapott ütést a lábam, miután leestem a nyeregből, ahol a lábszár a leggyengébb, szörnyű volt nézni, ahogy derékszöget zárnak be a csontok. Elgondolkodtam, érdemes-e folytatni, apró és apró lökések vittek előre, az akkori párom, aki egyben a gyógytornászom is volt, nagyon sokat segített. Pszichológus is foglalkozott velem” - mondta a Junior Prima-díjas [2] Marosi Ádám, aki a londoni öttusa világbajnokságon egyéniben és csapatban is a legjobb lett [3].

A régi szabályokkal is ért már el komoly sikereket a 25 éves versenyző, igaz, első felnőtt Európa-bajnoki érmét elvették, mert a futásban akaratlanul lerövidített egy kanyart.

„Minden magától és könnyedén jött, amikor az úszásról az öttusára váltottam. A korosztályos versenyeken rendre ott voltam a dobogón. Akkori fejjel még csak nem is sejtettem, hogy mindennek megvan a maga ideje. Szörnyű volt, hogy a 2008-as budapesti vb-n az olimpia előtt csapatban még csak érmet sem kaptunk, váltóban pedig túl sokat hibáztunk, és nem nyertünk. Akkor ezt bajnak láttam, pedig ez csak próbatétel volt, egyúttal nem véletlenül történt. Azért történt minden, hogy idén maradéktalanul örülhessek. Most lettem érett arra, hogy világbajnokságot nyerjek” - fejtette ki.


Marosi Ádám
„Idén élvezni akartam az öttusát. Ha egy kínokkal és gyötrelmekkel teli napom volt, akkor is csak mosolyogtam, amikor véget ért. Jó képet vágtam hozzá, és megmaradt az életkedvem. Idén minden kezdett összeállni, de a legfontosabb, hogy nem szabad dörzsölgetnem a kezem. Maximum leporolhatom. Most még csak az első részcélon vagyok túl, mert a vége London. Kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy bevonulok az Olimpiai Stadionba, és én is ott vagyok a tízezer legjobb sportoló közt, hogy én is kiválasztott vagyok. Addig azonban még rengeteg idő van. Úgy akarok odamenni, hogy mindenféle versenytapasztalatot megszerezve már mindent tudjak: milyen érzés első helyről nekivágni az utolsó tusának, milyen a középmezőnyből várni a hajrát, vagy esetleg ötödikként. Mindent szeretnék addig átélni, hogy pontosan tudjam, mit kell kihoznom magamból, mire számíthatok” - magyarázta a világranglistát vezető sportoló.

Az olimpiai ezüstérmes Balogh Gábor is sokat segített neki, őriz egy képet róla a szobáján, amikor az 1999-es margitszigeti világbajnokságon fut az aranyérme felé.



„Lehet, hogy most csúnyát fogok mondani, de azért szerintem vannak sportolók, és vannak öttusázók, hiszen nekünk mégiscsak öt sportágban kell mutatni valamit. Jó, most már nem leszünk bajnokok párbajtőrben, mint az elődeink, de szeretném elhitetni mindenkivel, hogy ugyanolyanok vagyunk, mint ők, csak nekik naponta volt egy tusa, nekünk pedig egy nap alatt van öt. Azért ehhez is kell fizikum. Ugyanolyan kemény ez, mint volt egykor, nem szerencsés, ha lefikáznak bennünket.”

A Junior Príma-díjas Marosinak idén jó esélye van arra is, hogy az Év sportolója választáson dobogós legyen.

„Amikor megszülettem, a szüleim a kertünkben fenyőt ültettek. Csodálatosan szép ezüstfenyő lett azóta, három éve, pár hónappal a lábtörésem után megtépázta egy nagy vihar, le is szakította a csúcsát. Hihetetlen sorsszerűség, hogy én kibicegtem alá, és csak néztem, mintha a sorsomat akartam volna megtudni belőle. Amikor a nagyapám meghalt, az ő fája száradni kezdett. Az én életfám kiheverte a vihart, és most már mondhatom: én is.”