KNYKK

Képtalálat a következőre: „knykk”

C-MED

NEOSOFT

MÖSZ

mosz.jpg

UIPM


KÜLFÖLDI SZÖVETSÉGEK

- Bulgarian
- Czech Republic
- Denmark
- United Kingdom
- Germany
- Hungary
- Italy
- Japan
- Ireland

- Poland
- Portugal
- Suisse
- Slovakia
- Sweden
- Turkey
- Ukraine
- United States

LINKEK

 



Ön a(z) 2930111. látogatónk.



Fehérvári válogatott az öttusa EB-n

 
Székesfehérvár - Ritkán történik meg az, mint ami a fehérvári öttusázókkal már nem először. Nevezetesen: egy klub (az Alba Volán SC) versenyzői adják a nemzeti válogatottat.
Tavaly Moszkvában, az Európa-bajnokságon a Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila, Máthé Vivien hármas a hagyományos csapatversenyben a negyedik helyen végzett, majd a váltóban javított, és ezüstérmes lett



A hagyományos öttusa úgy tűnik, hogy a múltba vész, miként történt ez a sportág ötnapos változatával is. Az elmúlt évtizedekben egyetlen nap alatt kellett teljesíteni a versenyzőknek az öt tusát, és kellett idő, amíg megszokták ezt, és átálltak a más terhelésre, a felkészülésre. Most meg összevonták az első és az utolsó számot, a lövészetet és a futást, s lám, egész másfajta erényeket kíván az úgynevezett kombájn (ez a magyar nyelv ötletessége által kreált neve a kombinált számnak), mint korábban a pontos lövészet, és a gyorsabb futás. Az új ágnak vannak már specialistái (a litvánok), de a világ többsége még most tanulja ezt. A magyarok is.

Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila ismét tagja a csapatnak, a harmadik fehérvári a még ifjúsági korú, de idén már junior Eb-aranyat szerzett Kovács Sarolta lesz. Vörös Zsuzsa hosszú kihagyás után kezdte a felkészülést, és a kombájn tanulását. A fehérvári világkupa-versenyen 9. lett, ami jó bemutatkozás a négyszámos öttusában. Tőle leginkább a sikereket szoktuk meg, hiszen mindent megnyert már, amit sportoló nyerhet, többször volt kontinens első. De Lipcsében új helyzet lesz a számára, ezért kérdés, miképpen, milyen reményekkel várja a rajtot?

- Világkupa-versenyen már kipróbáltam a kombájnt. Idén még tanuljuk ezt a versenyformát, ezért azt gondolom, hogy mindenki most mondhatja fel a leckét. Hogy mennyire érzem ennek a ritmusát? Edzéseken kisebb-nagyobb sikerrel működik ez, remélem, a versenyen nagyobb lesz a sikere - mondta.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány azt mondta, mintha az új számot Gyenesei Leilának találták volna ki. Ezt igazolta a mindent eldöntő válogatón Rómában, ugyanakkor a székesfehérvári vk-n az izgalom, a bizonyítási vágy összekócolta a mozdulatait. Lipcsében is lesz izgulni valója, hiszen annak ellenére, hogy más ennyi öttusa-tapasztalattal még legfeljebb háromtusa viadalra készülhetne, Leila már olimpikon, felnőtt-világbajnok, Eb-ezüstérmes a váltóban. Számol vele a világ!

- Van, amikor jól megy a kombinált szám, van amikor nem. A fizikai számokkal nem lesz gondom, a technikaiban pedig azt szeretném produkálni, mint amit Rómában. Igyekszem majd élvezni a versenyt, mert ha nem ezt teszem, könnyen görcsössé válhatok - vélte Leila.

Kovács Saroltát a junior kortól is egy esztendő választja el, de volt már (több) korosztály világ- és Európa-bajnoka, felnőtt váltó világbajnok, Eb váltó bronzérmes. Számára ez csak erőpróba, vagy annál több lesz?

- Ez lesz maga a verseny, hiszen először indulhatok egyéniben. Már most örömmel várom a rajtot. Ami a kombájnformát illeti, egyrejobban belejövök, de van még tanulnivalóm - vélte az ifjú.
 

Miként lehet a lelket megedzeni?
 

Furcsa dolog az élet, és persze a sport is. Kell a remek fizikum, a csodálatos reflex, a robbanékonyság, és a fej is a sikerhez. Mert taktikusság, gyors reagálás nélkül elmarad a várt eredmény, a hőn áhított érem csak vágy lehet. Így lesz ez Lipcsében, az új típusú öttusa első Európa-bajnokságán is. Mert az összes erény mit sem ér, ha a tét, az újdonság miatt megremeg a kéz, a láb, magasabb lesz a pulzus - máris baj van. Kérdés, a lelket, a pszichét miként lehet megedzeni?

FMH.hu

2009.06.23



 

 

Bejelentkezés
LOGIN   
JELSZÓ      
     Regisztráció
     Elfelejtette jelszavát?

GALÉRIA

gal__ria.jpg

Versenyerdmények

Felnőtt OB

MK 3. forduló: kéttusa
                      háromtusa

Világ Kupa 4. forduló

U19 OB - Mizsér Jenő emlékverseny

ESEMÉNYNAPTÁR
NYÁRI TÁBOR

t__bor.jpg

SPORT KELLÉKEK

 
     LÖVÉSZET:

•  Feinwerkbau
  Walther


     VÍVÁS:
 

 Vivas.lap
  PBT
  Allstar
  Uhlmann
  Használt cuccok

 
     ÚSZÁS:
 

  Uszas.lap
  Arena
  Speedo
  Turbo
  ProAthlon
  Swim-Shop

 
     LOVAGLÁS:
 

  Lovas.lap
  Tattini
  Lovas Világ Kft.
  Nagy Lovas Kft
  Paint Horse Webáruház

 
     FUTÁS:
 
  Futas.lap
•  Adidas áruház
•  Nike
  Fila
  Saucony
  Polar
  Futócipő kavalkád

 


Letöltés

Jogi nyilatkozat

Impresszum

Copyright by ALBA VOLÁN SC ÖTTUSA