Németh István, a brit női öttusázók szakvezetője

A sport nyert a lottón

Németh Istvánnak egy olimpiai bajnok és egy olimpiai ezüstérmes tanítványa van a női szakágban – Angliában. A szakember angol színésznőt vett feleségül, a házaspár kint telepedett le, s mivel Németh még Magyarországon öttusaedzői képesítést szerzett, társadalmi munkában fiatalokkal kezdett foglalkozni – hogy valamivel lekösse magát.

– A mai eredmények ismeretében az ön szakértelme vagy a célirányos finanszírozási rendszer hiányzott az angol női öttusából?
 
– Az 1996-os olimpiai kudarc után, amikor is a britek csak egy olimpiai aranyat nyertek, evezésben a Steven Redgrave, Matthew Pinsent kormányos nélküli kettes révén, a konzervatív kormány a lottóból – amely a totóval ellentétben állami kézben van – befolyó pénzeket a sportba fektette, s ez a jelenlegi eredmények ismeretében mérföldkövet jelentett. Ami az én szakértelmemet illeti: tanítványaim első sikere az 1993-as junior vb-n a váltóban elért ezüstérem volt – tehát már 1996 előtt is voltak eredményeim. Az viszont tény, hogy akkortól lettem főállású edző, s a körülmények is ugrásszerűen javultak.

– Elemezzük Martinek mondatát! Mit jelent, hogy ugródeszkák lettünk? A magyar edzőknek van referenciájuk, ezért kint könnyű elhelyezkedniük?
– Igen, a magyar öttusának híre van.

– De önnek itthon nem volt híres tanítványa. 
– Ez igaz, de ilyenkor a sportág megítélése számít, amibe az edzői kar is beletartozik. S őszintén: annak mekkora kockázata van, ha Angliában, társadalmi munkában egy magyar edző elkezd dolgozni? Semekkora. De általában igaz a megállapítás.

Mottó: „Annak alapján, amit hallok, fel sem vetődik bennem, hogy elinduljak. Ki örülne nekem otthon? Persze az édesanyámon és az édesapámon kívül.”
(Németh István, két brit öttusázó, az olimpiai bajnok Stephanie Cook és az olimpiai ezüstérmes Heather Fell edzője)

Idegenben tusakodnak
 - Kováts Endre (Spanyolország)
 - Kaiser László (Svájc)
 - Németh István, Fazekas Lajos, Gallai István (Anglia)
 - Pethes János (Németország)


Sok edzőnk dolgozik külföldön. Ez azért van, mert úgymond sok az eszkimó és kevés a fóka, magyarán egyre kevesebb a tanítvány?
– Magyarországon valóban egyre kevesebben választják ezt a sportágat, míg másutt egyre népszerűbb. Sok magyar dolgozik külföldön, mert a régi iskolarendszerből kikerülő szakembergárda szinte garancia a sikerre. Hangsúlyozom, a rendszerváltozás előtti iskolarendszerről beszélek, mert a kilencvenes évek közepétől megszűnt a sport állami támogatása, ergo a szakemberképzésre sem jut annyi, mint korábban. Mintha megfordult volna a helyzet: nyugaton rájöttek: ha igénylik az eredményességet, akkor az állami támogatás nélkülözhetetlen, míg a magyar sport a pénzmegvonás következtében elveszíti a gyökereit.

– Arról beszélni sem kellene, hogy nem tudjuk megfizetni az edzőket…
– Nem tudom, hogy a különböző tisztségeket betöltő szakemberek mennyit keresnek, azt viszont igen, hogy – mondjuk így – az egyszerű edzők nem keresnek rendesen, s gyakran másodállásban dolgoznak.

– Hazajönne Magyarországra?
– Munkaügyben nem foglalkozom a gondolattal.

– Miért nem?
– Kiküzdöttem a magam helyét Angliában. A női szakág sikeres, érzem a bizalmat. Annak alapján, amit hallok, fel sem vetődik bennem, hogy elinduljak. Ki örülne nekem otthon? Persze az édesanyámon és az édesapámon kívül. Nincs is elég versenyző, Angliában csak én 12 öttusázót készítek fel.

Mottó: „Ugródeszkák lettünk, sok edzőnk külföldön dolgozik, mi gyakran nem tudjuk megfizetni őket.”
(Martinek János, Szöul kétszeres olimpiai bajnok öttusázója)