Aranyalma-díjas sportolóink
Vasárnap lezárult a szavazás, eldőlt, hogy a Fejér Megyei Hírlap kiket jutalmaz Aranyalma-díjjal a 2011-es esztendőben nyújtott sportteljesítmény okán. Az olvasóink szavazatai alapján a legjobb csapat a Sapa Fehérvár AV19, felnőtt sportoló Kovács Sarolta, utánpótlás sportoló Hegyi Barnabás lett.
A legnagyobb verseny a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongozói és a Videoton futballistái között alakult ki, végül négy (!) darab szavazat a hokisok javára döntött.
A legjobb sportolók versenyében valamivel egyértelműbb volt a szavazati arány, az öttusázók moszkvai világbajnokságának egyéni ezüstérmese, a junior világ- és Európa-bajnok Kovács Sarolta győzött megelőzve az úszó Takács Krisztiánt és a kosárlabdázó Hanga Ádámot. Eredmény: 1. Kovács Sarolta 38%, 2. Takács Krisztián 34%, 3. Hanga Ádám 28%. - Nagyon örülök az Aranyalmának, korábban már az utánpótláskorúak között megkaptam a díjat és boldoggá tesz, hogy immár ez a felnőttek között is sikerült - mondta az Alba Volán öttusázója. - Remek év volt a 2011-es, nem csak a korosztályomban nyertem, hanem a felnőttmezőnybe is sikerült berobbannom. Nagyon remélem, hogy kijutok a londoni olimpiára, ott pedig az első nyolcba kerülök. Persze van merészebb álmom is, ha a moszkvai vb-hez hasonlóan jó napot fogok ki, akkor egy érem is elérhető.
Forrás:
FMH.hu
|