Jól sikerült Gyenesei Leila idei bemutatkozása. Az elmúlt év legjobb magyar öttusázónőjének választott kaposvári versenyző az ötödik helyet szerezte meg a hagyományos budapesti nemzetközi viadalon.
A hagyományos februári budapesti nemzetközi öttusaverseny különlegességét a hétvégén az adta, hogy az új szabály bevezetése után ez volt az első komoly megmérettetés. Nagy várakozás előzte meg, hogy minként rendezi át a nemzetközi élmezőnyt az a módosítás, hogy a korábban első számként lebonyolított lövészetet kombinálták az utolsóként sorra kerülő futással. Így először a vívásra került sor, majd az úszás és lovaglás következett. A három szám után kialakult sorrend szerint vágtak neki az összevont befejező versenyszámnak.
Jól vizsgázott az új szabály. Izgalmassá, fordulatossá, látványossá tette a finálét. 100 méter lefutása után álltak a lőállásba és öt céltáblát kellett leküzdeniük. Csak azt követően futhattak tovább, vagy, ha ez nem sikerült úgy 70 mp letelte után folytathatták a versenyt. Majd ezer és kétezer méter lefutása után újabb 5-5 lövés következett és jöhetett a befejező egy kilométer.
A versenyen részt vett az elmúlt év legjobb magyar női öttusázójának választott Gyenesei Leila, a Kaposvári Építők és a Székesfehérvári Alba Volán kettős igazolású versenyzője is. A kilenc nemzet 34 női versenyzőjét felvonultató erős mezőnyben legjobb magyarként az előkelő 5. helyet szerezte meg. Vívásban a 20. hellyel kezdett. Az úszást kimagaslóan jó eredménnyel, egyéni csúccsal nyerte. Így év elején ez több mint bíztató. Majd következett egy hibátlan lovaglás. Gyenesei a 6. helyről várta a befejező számát, ahol remek helytállással az ötödik helyre lépett előre. Ezzel együtt a verseny után úgy nyilatkozott, hogy mind a vívásban, mind pedig a befejező számban a „kombájnban” jócskán maradt tartaléka, javítani valója.
A rövidesen kezdődő Világkupa-versenyeken szeretne egyéniben is előre lépni a világ legjobbjai között.
|