KNYKK

Képtalálat a következőre: „knykk”

C-MED

NEOSOFT

MÖSZ

mosz.jpg

UIPM


KÜLFÖLDI SZÖVETSÉGEK

- Bulgarian
- Czech Republic
- Denmark
- United Kingdom
- Germany
- Hungary
- Italy
- Japan
- Ireland

- Poland
- Portugal
- Suisse
- Slovakia
- Sweden
- Turkey
- Ukraine
- United States

LINKEK

 



Ön a(z) 2928655. látogatónk.



Kemény hónapok előtt

Kovács Sarolta előtt rettenetesen nehéz hetek, hónapok állnak.

Az Alba Volán SC 21 esztendős, kétszeres junior világbajnok, felnőtt világbajnoki ezüstérmes öttusázója készül a május 7. és 13. között esedékes olaszországi vb-re, valamint az év legfontosabb versenyére, a londoni olimpiára.




Nagy a nyomás a versenyzőn, mert kimondva, kimondatlanul az utóbbi években szállított eredményei alapján akár mindkét világversenyen az esélyesek között tarja őt számon a szakma, és a szurkolók. Ez annál is inkább kacifántos, mivel még március közepén az USA-ban megrendezett Világkupa selejtezőjében visszalépett a versenytől, mert a vívás során fájdalmat érzett a bal térdében. Utóbb kiderült, hogy alaptalanok voltak az aggodalmak, mert a sérülés nem volt komoly, de pihentetnie kellett a térdét.

A tatai edzőtáborba tartott Kovács, amikor utolértük, kíváncsiak voltunk arra, hogy van, hogy bírja a lába a terhelést, hogyan készül az ötkarikás játékokra, mennyire várja?

Most két hétig Tatán vagyunk, utána megyünk a vb-re, amely igen jelentős állomás az olimpia előtt. Ez már csak abban a tekintetben is fontos, mivel május végén kiderül, hogy ki az a két lány, illetve fiú, aki utazik Londonba. Ettől függetlenül én már tavaly óta fejben, mentálisan úgy készülők, hogy ott leszek, és minél jobb eredmény elérésére törekszem. Sohasem jön jókor egy sérülés, a térdem szerencsére teljesen meggyógyult. Csak edzéshiányom volt a legutóbbi százhalombattai világkupán, még nem voltam százszázalékos állapotban, főleg a vívásnál, és a futásnál akadtak gondjaim, de remélhetőleg a vb-re már minden tökéletes lesz. Ugyanez vonatkozik az olimpiára, a formaidőzítésemnek akkora kell kicsúcsosodnia, ezért dolgozunk. Az edzőtáborra nem mondanám azt, hogy monoton, lenne. Annyira szeretem az öttusát, hogy ezt nem veszem észre, mert az öt szám szépen követi egymást. Még nem érzem, hogy terhet tettek volna a vállamra azzal, hogy éremre esélyes lennék, rendkívül jó érzés, hogy ennyien bíznak bennem, ez inkább plusz erőt ad.” – nyilatkozta.

 

 

Bejelentkezés
LOGIN   
JELSZÓ      
     Regisztráció
     Elfelejtette jelszavát?

GALÉRIA

gal__ria.jpg

Versenyerdmények

Felnőtt OB

MK 3. forduló: kéttusa
                      háromtusa

Világ Kupa 4. forduló

U19 OB - Mizsér Jenő emlékverseny

ESEMÉNYNAPTÁR
NYÁRI TÁBOR

t__bor.jpg

SPORT KELLÉKEK

 
     LÖVÉSZET:

•  Feinwerkbau
  Walther


     VÍVÁS:
 

 Vivas.lap
  PBT
  Allstar
  Uhlmann
  Használt cuccok

 
     ÚSZÁS:
 

  Uszas.lap
  Arena
  Speedo
  Turbo
  ProAthlon
  Swim-Shop

 
     LOVAGLÁS:
 

  Lovas.lap
  Tattini
  Lovas Világ Kft.
  Nagy Lovas Kft
  Paint Horse Webáruház

 
     FUTÁS:
 
  Futas.lap
•  Adidas áruház
•  Nike
  Fila
  Saucony
  Polar
  Futócipő kavalkád

 


Letöltés

Jogi nyilatkozat

Impresszum

Copyright by ALBA VOLÁN SC ÖTTUSA