A magyar válogatott három éremmel - két arannyal és egy bronzzal - teljesítette a célkitűzést a hétfőn befejeződött londoni öttusa-világbajnokságon, noha a megoszlás némileg eltért az eredeti elképzeléstől.
A fiúk esetében minden számban dobogós helyezés elérése volt a feladat, esetleg egy győzelemmel, ehelyett váltóban nem sikerült a közvetlen élmezőnyben végezni. Ugyanakkor Marosi Ádám, illetve a Marosi, Németh Róbert, Tibolya Péter összeállítású csapat révén született két elsőség. Ehhez még hozzájött a Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Vörös Zsuzsanna alkotta együttes harmadik helye, ami ugyancsak pozitívum, ugyanis a női válogatottal szemben nem volt megfogalmazott elvárás az éremszerzés. Mindehhez társul, hogy Németh a férfiak hagyományos versenyében pár méterrel maradt le a dobogóról. Vele kapcsolatban Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a világbajnokságot az MTI-nek értékelve megjegyezte, hogy idén sokat volt sérült, nem tudott teljesen felkészülni, ami érződött a futásán.
"Ezzel együtt nagyon szép, hogy negyedik lett, ez a versenyzői képességeit dicséri - tette hozzá. - Maró győzelme viszont egyértelmű és fölényes volt, s azzal együtt jött össze, hogy az esélyesség terhével is meg kellett küzdenie, miután idén minden versenyen dobogós volt. A váltóra viszont már nem igazán tudott felpörögni, meg kell tanulnia, hogy időnként nagy siker után is tudni kell még egyszer nekiveselkedni. Tibolya jó helyen állt a kombinált szám előtt, de nem volt képes elviselni ennek az új fajta versenyzésnek a feszültségét, ezért visszacsúszott - fogalmazott a kapitány, majd még megemlítette, hogy Kasza Róberttel - aki sérülés miatt nem indulhatott a vb-n - több lehetőség adódott volna a váltó összeállítását illetően, a selejtezőben búcsúzó Demeter Bencével ugyanis még nem számolt. - Ő még nagyon fiatal, neki még bele kell erősödnie a felnőtt mezőnybe" - fogalmazott.
A nők hagyományos versenyét felelevenítve a kapitány azt mondta, hogy többnyire nagyon jó számokat hoztak össze a lányok, egészen a végéig, a kombinált tusáig, ami viszont behatárolta a lehetőségeket.
"Ugyanakkor a csapat harmadik helyét előre aláírtuk volna" - tette hozzá.
A versenyzőket értékelve megjegyezte, hogy Gyenesei Leilától a 18. hely megszerzésénél mindenképpen jobbat lehetett várni, ugyanakkor Vörös Zsuzsanna szereplését jelentősen befolyásolta tavaly év végi balesete, amely után későn tudta elkezdeni a felkészülést.
"Ez meglátszott a fizikai számain. Ugyanakkor lehet vele számolni a jövőben is, mert technikailag a mezőny egyik legjobbja, és ha a fizikai számokra is tisztességesen rá tud készülni, még mindig felveheti a versenyt a fiatalokkal."
A két junior korú versenyzőt, az egyéniben 10. Kovács Saroltát, illetve 12. Cseh Krisztinát dicsérte a kapitány, összegzésképpen pedig annyit mondott, hogy a generációváltás a fiúknál jobban sikerült, a lányoknál még tart, de a következő egy-két évben náluk is minden rendben lesz.
Az új rendszerben, amelyben lövészettel kombinált futással zárul a verseny, ez volt az első világbajnokság. A végkifejlet minden számban érdekesen alakult, gyakran változott a sorrend, sokan hibáztak a megnőtt nyomás alatt, miközben mások - például a két váltóban győztes csehek - rendszerint javítottak három szám utáni helyezésükön. Vagyis vannak, akik már megtanulták, hogyan kell ezt jól csinálni, másoknak viszont még gyakorolniuk kell, így egyelőre korántsem tekinthetőek beálltnak az erőviszonyok.
|