KNYKK

Képtalálat a következőre: „knykk”

C-MED

NEOSOFT

MÖSZ

mosz.jpg

UIPM


KÜLFÖLDI SZÖVETSÉGEK

- Bulgarian
- Czech Republic
- Denmark
- United Kingdom
- Germany
- Hungary
- Italy
- Japan
- Ireland

- Poland
- Portugal
- Suisse
- Slovakia
- Sweden
- Turkey
- Ukraine
- United States

LINKEK

 



Ön a(z) 2930182. látogatónk.



Kovács 6. lett, a magyar csapat 2.

 
Legjobb magyarként Kovács Sarolta a hatodik helyen végzett a női öttusázók székesfehérvári Világkupa-versenyén. Győzött a litván Laura Asadauskaite, az ezüstérem a kétszeres világbajnok francia Amélie Cazénak, a bronz pedig az orosz Jevdokija Grecsicsnyikovának jutott.



A sorozat harmadik állomásán csapatban is hirdettek végeredményt - ez Vk-versenyeken nem általános gyakorlat -, s ebben a Kovács, Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila trió a lengyelek mögött második lett. A dobogó harmadik fokára a britek állhattak fel.

A magyarok közül szombaton még Vörös került az első tízbe, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kilencedikként zárt.

A vívás, az úszás és a lovaglás után Cazé állt az élen, Kovács második, Vörös negyedik volt. A lövészetből és futásból álló kombinált számban aztán többször változott a helyzet az élcsoportban. Kovácsnak az utolsó sorozata nem sikerült, ezzel leszorult a dobogóról, az őszi lovasbalesete után alig két-három hónapja edző Vörös pedig hozta, ami ebben az időszakban tőle várható. Asadauskaite látványos produkcióval került az élre, a futás rajtjánál még csak 14. volt.

"A kombinált számot még gyakorolni kell, egyelőre vannak benne bizonytalanságok, de azt hiszem, menni fog, javulnak majd az eredmények" - értékelt az MTI-nek Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.


"Az utolsó sorozatot elrontottam, az ötödik lövést többször is meg kellett ismételnem, ezzel sok időt vesztettem. Egyébként jól ment a versenyzés" - mondta Kovács.


"Ahhoz képest, hogy mennyi ideje álltam edzésbe, elégedett vagyok az eredményemmel. A bő egy hónappal ezelőtti, bath-i versenyhez képest annyi változás történt, hogy míg azon a kombinált számban sokan elmentek mellettem, ezúttal már lényegesen kevesebben. Sokat gyakoroljuk az új számot, úgy vélem, ennek meglesz az eredménye" - foglalta össze tapasztalatait Vörös.

Eredmények:
egyéni:

1. Laura Asadauskaite (litván) 5636 pont
2. Amélie Cazé (francia) 5572
3. Jevdokija Grecsicsnyikova (orosz) 5512
...6. Kovács Sarolta 5452
...9. Vörös Zsuzsanna 5364
...15. Tóth Adrienn 5268
...17. Cseh Krisztina 5196
...19. Gyenesei Leila 5172
...32. Bartalis Zsófia 4940
...34. Alekszejev Tamara 4864
...36. Slett Emese 4636

csapat:

1. Lengyelország (Sylwia Czwojdzinska, Paulina Boenisz, Katarzyna Wojcik) 16.136p
2. Magyarország I. (Kovács Sarolta, Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila) 15.988p
3. Nagy-Britannia (Heather Fell, Mhairi Spence, Katy Livingston) 15.636p

Vasárnap kísérleti váltóversenyt rendeznek, csapatonként - a szokásos három helyett - két fővel.

TeleSport.hu/MTI

2009.05.16





 

 

Bejelentkezés
LOGIN   
JELSZÓ      
     Regisztráció
     Elfelejtette jelszavát?

GALÉRIA

gal__ria.jpg

Versenyerdmények

Felnőtt OB

MK 3. forduló: kéttusa
                      háromtusa

Világ Kupa 4. forduló

U19 OB - Mizsér Jenő emlékverseny

ESEMÉNYNAPTÁR
NYÁRI TÁBOR

t__bor.jpg

SPORT KELLÉKEK

 
     LÖVÉSZET:

•  Feinwerkbau
  Walther


     VÍVÁS:
 

 Vivas.lap
  PBT
  Allstar
  Uhlmann
  Használt cuccok

 
     ÚSZÁS:
 

  Uszas.lap
  Arena
  Speedo
  Turbo
  ProAthlon
  Swim-Shop

 
     LOVAGLÁS:
 

  Lovas.lap
  Tattini
  Lovas Világ Kft.
  Nagy Lovas Kft
  Paint Horse Webáruház

 
     FUTÁS:
 
  Futas.lap
•  Adidas áruház
•  Nike
  Fila
  Saucony
  Polar
  Futócipő kavalkád

 


Letöltés

Jogi nyilatkozat

Impresszum

Copyright by ALBA VOLÁN SC ÖTTUSA