KNYKK

Képtalálat a következőre: „knykk”

C-MED

NEOSOFT

MÖSZ

mosz.jpg

UIPM


KÜLFÖLDI SZÖVETSÉGEK

- Bulgarian
- Czech Republic
- Denmark
- United Kingdom
- Germany
- Hungary
- Italy
- Japan
- Ireland

- Poland
- Portugal
- Suisse
- Slovakia
- Sweden
- Turkey
- Ukraine
- United States

LINKEK

 



Ön a(z) 2930312. látogatónk.



Litván győzelmek

 
A litván Justinas Kinderis és Laura Asadauskaite győzött a férfiak, illetve a nők mezőnyében a péntek-szombati budapesti nemzetközi öttusaversenyen. 



Február második felében hagyományosan idénynyitó fedett pályás viadalnak a helyszíne a magyar főváros, ezúttal azonban, az elmúlt év végén hozott szabálymódosítás - a lövészet és a futás összevonása - miatt egyelőre leginkább tesztidőszak zajlik, így a mostani verseny hivatalosan nem is szerepelt a nemzetközi szövetség kalendáriumában.



Az egymás közötti próbálkozásokat követően ez volt az első, külföldiekkel együtt rendezett komolyabb erőpróba itthon, a nyolc országból verbuválódott mezőny a Puskás Ferenc-stadion mellett teljesítette a zárószámot.

"Lényegesen jobbnak tűnik most ez a lebonyolítási forma, mint ahogy azt első haragunkban gondoltuk. Néhány módosítással egészen jó lehet" - kezdte értékelését Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. "Egyelőre infrastrukturális gondjaink vannak, mert egyszerre nem lehet figyelemmel kísérni a lövészetet és a futást: vagy bent van az ember a lősátorban, és azt nézi, vagy kint és a futásra figyel. Ez persze leginkább most, hidegben jelentkezik, amikor fedél alá kell vinni a lövészetet. A kombinált rendszer bevezetése ellen voltunk, de mostanra kezdjük megszokni."

Pécsi Gábor főtitkár szerint szépen lezajlott a verseny, az azonban már most látszik, hogy a ponthatárt nem találták el a szabályalkotók a lövészettel kombinált futásra. Jelenleg 14 percért jár 2000 pont, szombaton a legjobb versenyző 11:23-nál ért célba, így ő 2600-nál is több pontot kapott. A végeredményt persze ez nem befolyásolja, csupán az arányokat torzítja egy kicsit.

Eredmények:
 
férfiak:
1. Justinas Kinderis (litván) 6120 pont
2. Kasza Róbert 6104
3. Horváth Viktor 6060

nők:
1. Laura Asadauskaite (litván) 5896 pont
2. Donata Rimsaite (litván) 5820
3. Amélie Cazé (francia) 5720
...5. Gyenesei Leila 5668

A magyarok mellett brit, litván, francia, kanadai, cseh, szlovák és osztrák versenyzők alkották a mezőnyt.

Origo.hu

2009.02.28





 

 

Bejelentkezés
LOGIN   
JELSZÓ      
     Regisztráció
     Elfelejtette jelszavát?

GALÉRIA

gal__ria.jpg

Versenyerdmények

Felnőtt OB

MK 3. forduló: kéttusa
                      háromtusa

Világ Kupa 4. forduló

U19 OB - Mizsér Jenő emlékverseny

ESEMÉNYNAPTÁR
NYÁRI TÁBOR

t__bor.jpg

SPORT KELLÉKEK

 
     LÖVÉSZET:

•  Feinwerkbau
  Walther


     VÍVÁS:
 

 Vivas.lap
  PBT
  Allstar
  Uhlmann
  Használt cuccok

 
     ÚSZÁS:
 

  Uszas.lap
  Arena
  Speedo
  Turbo
  ProAthlon
  Swim-Shop

 
     LOVAGLÁS:
 

  Lovas.lap
  Tattini
  Lovas Világ Kft.
  Nagy Lovas Kft
  Paint Horse Webáruház

 
     FUTÁS:
 
  Futas.lap
•  Adidas áruház
•  Nike
  Fila
  Saucony
  Polar
  Futócipő kavalkád

 


Letöltés

Jogi nyilatkozat

Impresszum

Copyright by ALBA VOLÁN SC ÖTTUSA